2016. januárjától tilos láncra verve tartani a kutyákat. Már a 2012-es állatvédelmi törvényt módosító kormányrendelettel is jelentősen szigorodtak a kutya- és egyéb állattartás szabályai, illetve megemelték az állatvédelmi bírság összegét. A 2016-tól életbe lépő rendelkezések szerint viszont egyáltalán nem lehet tartósan kiláncolni a kutyákat.

Az új rendelkezések értelmében 150 ezer forintot kell fizetnie annak, aki “elfogadható ok vagy körülmény nélkül” oltja ki egy állat életét. Ugyanekkora, 150 ezres büntetés jár az állatkínzásért és állatviadal tartásáért is. Kilencvenezer forintos bírsággal sújtják azt, aki nem gondoskodik az általa tartott állat biztonságos elhelyezéséről és 120 ezer forintos bírságot szabhatnak ki arra, aki nem megfelelően szállít állatot. Ha valaki egyszerre több szabálysértést is elkövet, akkor ezek összeadódnának, így akár több százezer forint is lehet a bírság összege.
A 115/2012. Korm. rendelet módosította a 41/2010. Korm. rendeletet mely meghatározta, hogy 2012. aug. 1-től milyen feltételekkel és milyen hosszú láncra köthető ki kutya. Tilos a “kistestű ebet 4 méternél, közepes testű ebet 6, nagytestű ebet 8 méternél rövidebb eszközzel tartósan kikötve tartani”. 2016-tól pedig tilos lesz kutyát tartósan láncon tartani!

A kutyák háromféle agresszivitásáról is beszélhetünk
Tudni kell, hogy a kutyák ember elleni agresszivitása legfőképp támadó jellegű, amit rendszerint félelem szülhet. Emellett a kutyák harapásakor védekező agresszivitásáról is beszélhetünk, ami legtöbbször kutyák egymás között fellépő harcából áll. Az ebek ragadozó agresszivitása pedig leginkább élelemszerzésre irányul, mely legtöbbször a háztáji és természetben élő állatok kisebb rendű egyedeit veszélyeztetheti.

Öt gyakori ok, amiért a tartott kutya támad vagy harap
1. Sokkhatás következtében gyakran ijedtségből támad az egyébként jámbor házi kedvenc. Elég egy durranás vagy egy véletlen mancsra taposás és kész a tragédia.
2. A kutyák ivarzási időszaka tavasszal és ősszel van. A 2014-es év tavaszias/őszies telében sok kutya hormonháztartása felborul és az ebek párzási időszakot élnek meg. A kutyák orrukkal messziről megérzik a tüzelő állatok szagát, izgatottságukban gyakrabban eszüket vesztve haraphatnak.
3. A felelőtlenül tartott kutyák a gazda hibájából gyakran ideggyengévé és támadóvá válhatnak.
4. A gazda ruházatán gyakran megérzi a kutya az élelmiszer szagát, ami gyakran eredményez kezelhetetlenebb kutyák által harapást, tapasztalatlan gazdáknál sérülést.
5. Dominancia konfliktus: a család kisebb gyermek tagjait gyakran odaengedik a kutyákhoz, de a kutya nem felsőrendű gazdiként, hanem ragadozó mivoltából eredően elejthető “áldozatként” tekint rá.







Adószám: 18751361-1-09

























Vélemény, hozzászólás?